BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS

2009. december 5., szombat

Lady GaGa a Vodafone-nál

December 23-ig kizárólag a Vodafone Zenetár kínálatában lesz elérhető Lady GaGa új kiadványa.
A “The Fame Monster” névre keresztelt kiadvány egy új, 8 dalt tartalmazó korong, ami ebben az évben csak digitális változatban kerül a nagyközönség elé.

Lady Gaga azaz Stefani Germanotta történelmet írt a kislemezeket tekintve, ugyanis ő az első olyan előadó, akinek debütáló albumán négy listavezető dal is helyet kapott. A Just Dance, a Poker Face és a Love Game című slágerek után a Paparazzi is első helyre került az amerikai kislemez eladási listán. A “The Fame”-ből több mint 4 millió példányt adtak el világszerte.



Az extravagáns stílusáról ismert platinaszőke dívának a többszörös díjnyertes dalszövegíróval, Michael Boltonnal is volt lehetősége együtt dolgozni, ennek gyümölcse lett a "Murder My Heart" című szám. Ezen túl helyet kapott a lemezen egy különleges duett is, aminek kapcsán Beyonce sietett Lady GaGa segítségére.

Az exkluzív Lady GaGa kiadványon túl is tartogat még meglepetést a Vodafone, mivel a korlátlan zeneletöltő szolgáltatás, a Vodafone Zenetár 2 héten át díjmentesen érhető el a Vodafone live!-on regisztráló ügyfelek számára. Az előfizetés mellé pedig minden hónapban 10 másolásvédelem-mentes dalt tölthető le díjmentesen.

0 megjegyzés: